Éjszakai fogszabályzó

Szerző: Francia Dent | 2020. Szeptember 2.

Éjszakai fogszabályzó

Blogbejegyzésünkben az éjszakai fogszabályzó fogalmát tisztázzuk, részletezzük hatásmechanizmusát és működését.

Az éjszakai fogszabályzó kifejezést sokan használják, de valójában nem ez a pontos megnevezése ennek a készüléknek. A hétköznapi megfogalmazás szerint a kivehető fogszabályzót hívják éjszakainak. Az éjszakai jelző, azért fedi csak részben a valóságot, mert a készülék javasolt viselési időtartama legalább 15, de inkább 18 óra naponta.  Ha jól számolunk ez több idő annál, mint amennyit – persze átlagosan – egy ember alvással tölt. Itt a hangsúly elsősorban a viselés időtartamán van, nem pedig a napszakon. Tekintve, hogy az éjszaka során behelyezett fogszabályzó, megszakítás nélkül a szájban található, legalább 8-10 órán keresztül fejti ki folyamatos hatását, így az éjszakai fogszabályzó kifejezés egyre inkább megragadt a köztudatban.

rögzített fogszabályozó készülékekkel ellentétben – illetve azok előszobájaként – ez a típus arra hivatott, hogy a fogszabályozást előkészítse. Egy másik fontos feladata még maga a retenció. Vagyis a rögzített fogszabályzó utáni állapotok fenntartása.

Az éjszakai fogszabályzó két típusát különböztetjük meg, attól függően, hogy pontosan milyen célból helyezzük fel azokat. A bimaxilláris készülékek az alsó és a felső fogsort is érintik. Ezeknél megoldható egy speciális beállítás is, mely a harapást hivatott rögzíteni. A felső és alsó állcsontokat képes úgy mozgatni, hogy mindkét fogív a készülékbe tud „belesimulni”.

lemezes típus csak az egyik állkapocsra kerül.

Az éjszakai fogszabályzó készülék – ahogy a többi típus is általában – havonta, vagy maximum hat hetente ellenőrzésre szorul, különben a fogsorra való felfekvése nem lenne makulátlan. Következésképp karbantartás hiányában hatékonysága és működése is veszt értékéből.

Mire való és kinek való az éjszakai fogszabályozó?

Tulajdonképp bárkinek, de általában negyven éves korig szoktuk ajánlani. Gyermekeknél is hasznos, hiszen már a vegyes fogazatnál is használható, de hatékony megoldás az előkészítésre felnőtteknél a maradó fogaknál is. Elsősorban tágítási célzattal alkalmazzuk, de a helynyerés is kivitelezhető a készülék segítségével.

Ami az általános, hogy gyermekeknél használjuk a fix készülék felhelyezése előtt, annak előkészítő lépéseként. A fogváltás miatt azonban ezek az éjszakai fogszabályzók csak maximum másfél évig látják el feladatukat.

Mennyi ideig kell hordani az éjszakai fogszabályzót?

Az éjszakai fogszabályzó viselése naponta minimum 12 órát igényel, de a hatékonyság maximális elérése érdekében inkább 15-18 óra ajánlott. Nem kell azonban ezt az intervallumot egyben kihasználni. Nyugodtan el lehet osztani napi bontásokban, illetve az éjszakát egészben kitölteni.

Tény, hogy minél több időt van a szájban a készülék, annál gyorsabb és nagyobb hatást érhetünk el.

Amennyiben tetszett a cikkünk, szívesen vennénk minden megosztást. Ha kérdése van, forduljon hozzánk bizalommal.

Vissza

Elérhetőségek

Francia Dent Bt.

Cím: 4024 Debrecen Szent Anna u. 8.
E-mail: info@franciadent.com

Telefon: 
+36 52 320 394
+36 20 595 6444

Nyitvatartás

Hétfő: 8:00 - 16:30
Kedd: 8:00 - 16:30
Szerda: 8:00 - 16:30
Csütrötök: 8:00 - 16:30
Péntek: 8:00 - 15:00
Szombat-Vasárnap: ZÁRVA

Kövess minket itt: