Fogszabályozás gyermekkorban

Szerző: Francia Dent | 2020. Október 1.

fogszabályozás gyermekkorban hasznos esztétikai „beavatkozás”, a jövőre nézve pedig óriási hozadékkal bíró prevenció lehet. A fogak szabályozása természetesen nincsen korhoz kötve, noha gyermekeinknek a fogváltás még egy egészen biztos „procedúra”. Ez mindenképpen jó hír.

Gyermekeknél fogszabályozáskor még előny is a fogak változása, illetve az állcsontok növekedése, hiszen ennek fényében elegendő lehet csupán egy kivehető készülék. A maradandó fogak esetében természetesen már úgynevezett állandó fogszabályozó alkalmazása válik szükségessé.

Az eljárás lényege tulajdonképpen az, hogy a fogak helyzetét változtatjuk meg – kívánt módon – a szájüregben. Beállítva a fogak optimális távolságát egymáshoz képest, elérjük a várt eredményt, éspedig azt, hogy a fogszabályozás gyermekkorban, kiválthat egy esetleges felnőtt kori, hosszadalmas, kellemetlen folyamatot.

Ahogy fentebb is említettük, az állcsontok növekedését, és a fogak változását még ki lehet használni a kicsiknél. Így az esetek többségében elegendő csupán egy kivehető fogszabályzó, ami hamar helyrehozza az adott problémát.

Mikor célszerű elkezdeni a fogszabályozást gyermekkorban?

Noha a kezelés stabilitása és sikeressége függ attól is, mennyire fiatalon kezdjük meg a fogszabályozást, a megfelelő eredmény elérése a növekedési életszakaszban még igen egyszerű. Jóval könnyebb a fogakat a helyes ívben tartani a fejlődési szakaszban, illetve beállítani az állcsont szabályos fejlődését a fogak természetes előretörésével.

Tehát a nagyon korai fogszabályozást már el lehet kezdeni négyéves kor körül. Ilyenkor még a fogak és az állcsont eltéréseit meglehetősen hatékonyan és gyorsan lehet kezelni. Arról nem is beszélve, hogy elkerülhetőek ezzel a felnőtt korban gyakran felmerülő fogproblémák is.

Mennyi ideig tart a fogszabályozás gyermekkorban?

Természetesen addig, amíg a szabályozással kitűzött célt el nem érjük. Ez persze igen összetett dolog, hiszen függ a gyermek korától és az észlelt eltéréstől is. A másik fontos kritérium az lesz – és prioritást kell, hogy élvezzen – hogyan reagál a gyermek szervezete a beavatkozásra.

Átlagosan azonban elmondható, hogy egy rögzített fogszabályozó készülék ideje általában két év körüli időintervallumban határozható meg.

A kivehető készülék pedig a növekedési fázisáig lesz használatban, tehát amíg nincs mód rögzített készülékre való cserére. Fentieket figyelembe véve jól látható, hogy a fogszabályozás gyermekkorban – mely több fázisból is állhat – eltarthat akár öt – hat évig is.

Fontos itt megjegyeznünk, hogy a kivehető készülékek esetében célszerű odafigyelni a fogszabályozó rendszeres használatára. Nem minden esetben működik az, ha a használat gyakoriságát gyermekünkre bízzuk. Szülőként ajánlatos ellenőrizni, hogy a fogszabályzó mindig visszakerüljön a szájba. Ugyanis csak így fejti ki hatását. A rendszeres fogápolás itt is elengedhetetlen. A fogszabályozó készülék tisztántartása pedig hozzá kell tartozzon a napi higiéniai rituáléhoz.

Ha kétségei vannak azzal kapcsolatosan, hogy gyermekének szüksége van fogszabályzóra vagy sem, legjobb szakorvoshoz fordulnia. Mindenképp jó időben felfigyelni az esetleges eltérésekre, rendellenességekre, és azokat időben korrigálni. Fogtechnikai laborunk gyermekek számára is készít rögzített, illetve kivehető fogszabályozókat is. Ha kérdése van, szívesen állunk rendelkezésére.

Vissza

Elérhetőségek

Francia Dent Bt.

Cím: 4024 Debrecen Szent Anna u. 8.
E-mail: info@franciadent.com

Telefon: 
+36 52 320 394
+36 20 595 6444

Nyitvatartás

Hétfő: 8:00 - 16:30
Kedd: 8:00 - 16:30
Szerda: 8:00 - 16:30
Csütrötök: 8:00 - 16:30
Péntek: 8:00 - 15:00
Szombat-Vasárnap: ZÁRVA

Kövess minket itt: